Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Érdekességek a könyvről:
A Harry Potter sorozat, mostanra körülbelül 200 országban jelent meg, és aratott sikert. Ezalatt több mint 50 nyelvre kellett lefordítani, köztük magyarra is: köszönhetjük ezt, Tóth Tamás Boldizsárnak, aki véleményünk szerint átlagon felüli teljesítménnyel fordított.

Nyelvi érdekességek:
Rowling a könybeli tulajdonneveket, nem fejből találta ki. Legtöbb helyen a latin nyelvből kereste ki a megfelelőt. Gyakran a görög mitológiai alakokat hívta segítségül.
Bolyhoska: A görög mitológiában, Kerberosz egy háromfejû kutya, az alvilág őrzője.
Baziliszkusz A görög mitológiában egy magas kígyó, aki pillantásával öl. Az emberek "kővéválnak" tőle.
Sirius Black: Sirius, a nagy kutya csillagkép, egyik csillaga. Black pedig angolul "feketét" jelent. Így áll össze az a hatalmas fekete eb, amivé Black változni szokott.
Minerva McGalagony: Minerva a római hitvilág szerint a bölcsesség istennője, görög megfelelője Pallas Athene, akiről szintén köztudott éles elméje, ugyanúgy mint McGalagony esetében.
Hermione Granger Helené a görög mitológia szerint, az ókori Hellász legszebb asszonya, hattyútojásban született, az ő elrablásáért tört ki a trójai háború. Férje, Menelaosz a trójai háború után visszaszerzi feleségét és lányuk születik: Hermioné.
Remus Lupin Aeneas, a trójai háború hőse, hajóra szál és felkutatja a latinok földjét. Mikor megérkezett feleségül vette a latinok királyának lányát. Az ő leszármazottaik a rómaiak. Pár száz évvel ezután egy igazságos római királyt, Numitort száműzte otthonábol gonosz testvére, lányát pedig papnak adta, hogy Numitornak ne lehessen leszármazottja, aki a gonosz testvér trónját veszélyeztethetné. A lányt Silviának hívták, és a papság ellenére ikrei születtek, magától Marstól a háború istenétől. ők voltak Romulus és Remus. Numitor gonosz testvére ráparancsolt szolgáira, hogy öljék meg az ikerpárt, ám a szolgák megszánták a tehetetlen csecsemőket, teknőbe tették őket, és a teknőt a Tiberis folyón leúsztatták. A teknő partot ért és egy anyafarkas gondozásba vette a két gyermeket. A farkast (aki ügyesen megszoptatta Romulust és Remust) maga Mars isten küldte. Végül egy pásztor talált az ikrekre, felnevelte őket, és a testvérpár nekilátott, Róma városának alapításához. Romulus megparancsolta egyik szolgájának, hogy ölje meg azt, aki gúnyolni meri a valóban nem túl magas falakat. Nem tudta ezt Remus és így szólt: - Ez a falacska volna alkalmas arra, hogy megvédje a népet? - azzal átugrotta a falat. A szolga, ásójával agyoncsapta őt.- Látszik, hogy Remusnak harcias múltja van, a Lupus pedig "farkast" jelent latinul. Így áll össze az a vérfarkas, akivé Lupin teliholdkor változni szokott.
Sybill Trelawney: Sybilla egy ókori római jósnő, ő is transzba szokott esni, akárcsak a mi Trelawneynk.
Nicolas Flamel: Nicolas Flamel a valóságban is élõ ember.
Kétarcú ember: Dionüsszösszt hívták kétarcú embernek, mert Zeusz bevarta őt a térdébe.
Nimbusz: A seprűknél nagy előny, hogy ha könnyű, a nimbusz pedig egy felhőtípus.
Nox: Görög eredetmondában, Nüx a roppant fekete szárnyú felleg, a sötétség õsszelleme. A Nox varázsige pedig kioltja a Lumos varázsigével keltett lángocskát.
Zordó: Mondák szerint a zordó, a hatalmas vörös kutya aki a temetőkben kísért, és rövid időn belül halált hoz arra, aki
meglátja.
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

káboszta

(lötty, 2012.06.05 17:53)

Nós, ez mínd naggyon-nagggyon szép és jó, de van 1 kis probléma: NEM SÜTÖTTÉL NEKEM HÓKIFLIT! Ezt a bünödet kérlekszépen korriggáljad, mert külömben NEM KAPSZ VACSORÁTT!!!